Hová tűntek az időfutamok a Tour de France-ról?

Az elmúlt években felmerült az a kérdés, miért nincsen több időfutam a francia körversenyen? Az egyéni időfutamokon megtett táv mennyisége drasztikusan csökkent; de mi okozhatta ezt? Miért kell a Tour de France szervezőinek még inkább helyzetbe hozni a hegyeket jobban preferáló esélyeseket? Lebutítják a versenyt, vagy épp ellenkezőleg, még izgalmasabbá akarják tenni?

individual_time_trial.png

Régen minden jobb volt?

Vonatkoztassunk el most a kerékpározás hőskorától, koncentráljunk az elmúlt 40 évre. Az 1970-es évek végén kezdődött meg Bernard Hinault korszaka. A legendás kerékpáros, akinek az utolsó összetett győzelmüket köszönhetik a franciák, aminek már 34 éve. Hinault, illetve a korszak másik meghatározó gall versenyzője, Laurent Fignon jó időfutammenők voltak. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy legyen esélyük az összetettben nyerni. 

Akkoriban még az egyéni, illetve csapatidőfutamok szerves részét képezték a versenynek. Többségében azok nyerhették meg az összetettet, akik mind a hegyekben, mind a kronókon jó teljesítményre voltak képesek. Mára ez megváltozott, ami különböző okokra vezethető vissza. Ezeket fogjuk vizsgálni, illetve megnézzük, mennyivel is csökkent valójában az egyéni időfutamokon megtett táv a 2010-es években rendezett versenyeken. 

Bernard Hinault, Miguel Indurain, Jan Ullrich vagy épp Lance Armstrong azért tudtak dominálni, mert amellett, hogy a kaptatókon tartották a lépést a hegyimenőkkel, időfutamokon a legjobbak közé tartoztak. Akkoriban még olyan távokat kellett megtenni az egyenkéntiken, amivel szignifikáns előnyre lehetett szert tenni a kronókon gyengébb képességű riválisokkal szemben. 

A 2010-es éveket megelőző esztendőkben ennek óriási jelentősége volt az összetett győzelem szempontjából. Bernard Hinault első győzelme alkalmával 188 kilométer volt az egyenkéntik össztávja, ezt négy időfutamon osztották szét, amihez még egy csapatidőfutam is járult. Mit jelent ez ebben az esetben?

1978 Tour de France:

- Össztáv: 3908 km
- Egyenkénti időfutamok: 188 km (teljes táv: 4,81%)
- Csapatidőfutam: 159 (teljes táv: 4,06%)

A verseny közel 9%-át kronók formájában tették meg a versenyzők. A sárga trikóért harcoló Bernard Hinault és Joop Zoetemelk közötti differencia az utolsó szakaszt követően 3'56" volt. Közel négyperces hátránya volt tehát a hollandnak, amiből több, mint két percet időfutamokban szedett össze (2'18"-at). 

Az 1979-2009 közötti időszakban mindössze hét alkalommal fordult elő, hogy a sárga trikót elnyerő versenyző nem nyert egyéni időfutamok, esetleg a csapata révén nem tudott kronót nyerni:
- 1986: Greg Lemond
- 1990: Greg Lemond
- 1996: Bjarne Riis
- 1998: Marco Pantani
- 2006: Óscar Pereiro Sio
- 2007: Alberto Contador
- 2008: Carlos Sastre

Látható, hogy az időfutamok döntő tényezővé váltak az összetett győzelem szempontjából. A táv is kiemelten fontos volt, hiszen minél hosszabb volt az egyenkénti, annál nagyobb különbségeket lehetett kialakítani a kevésbé jó kronósokkal szemben. Manapság azt mondjuk, hogy hosszú egy 40 vagy 50 kilométer körüli egyéni indításos. Mennyi is volt az annyi régebben? 

ttchanges01.png

Jól kivehető, hogy a 80-as években a 150 kilométerhez közelített (vagy meghaladta) az egyenkéntik összesített távolsága. Ez változni kezdett 1993-tól, amikor Miguel Indurain "uralkodása" zajlott. Jan Ullrich üstökös szerű berobbanása megváltoztatta a körülményeket, Marco Pantani személyében pedig egy olyan kihívója akadt, aki viszont elsősorban a hegyekben volt jó. Ezzel lehetett egyensúlyozni a versenyt. 

Lance Armstrong "érkezése" azonban felkavarta az állóvizet. Az 1999-es magabiztos győzelme után egyből visszavágták az időfutamokat. Az Armstrong-éra utáni két évben volt utoljára 100 kilométer feletti egyéni időfutam, de ennek is már 12 éve. Fokozatosan "tüntették" el a kronókat a Tour de France útvonalából, de egy kivétel akadt: 2012. Mi történt ekkor? Bradley Wiggins történelmi duplázása (sárga trikó és olimpiai bajnoki cím). 

Azért is fontos ez a dátum, mert innentől datálható a brit kerékpársport felemelkedése, amihez elengedhetetlenül fontos volt Wiggins sikere. A szervezők viszont rájöttek, hogy a Sky dominanciája megölheti a versenyt, hiszen Bradley Wiggins után Chris Froome „uralkodott”. Volt még számos másik indok az egyenkéntik távjának csökkentésére, ezekből kiemelkedett, hogy a franciák közt két feltörekvő tehetség volt. 

Míg az 1980-as években a Bernad Hinault és Laurent Fignon az időfutamban nyújtott teljesítményének is köszönhette a győzelmeket, addig a 2010-es "korosztály" inkább a hegyekben brillírozott. Jéan-Christophe Péraud pályafutása végén szállított egy második helyet, de az igazán nagy figyelem Thibaut Pinot és Romain Bardet párosát övezte. Kiemelkedő tehetségű versenyzők, akikhez próbálták igazítani az útvonalat is. 

Rövidülő egyenkéntik

Szó esett a francia versenyzők térnyeréséről, de nemcsak emiatt csökkentették az időfutamok távolságát. Érdemes megfigyelni, hogyan rövidítették az egy etapra vonatkozó hosszúságot. Míg a 80-as években előfordult 80 kilométer feletti egyéni kronó, illetve a következő 10-20 évben nem volt ritka az 55 kilométer feletti távú időfutam, addig ez 2014 után megváltozott. 

ttchanges02.png

A diagramból látható, hogy 2014 volt az utolsó olyan esztendő, amikor 50 kilométer fölé ment az egyéni indításos időfutam aznapi távja. A tudatos csökkentés nem csak a francia versenyzők esélyei miatt kellettek, hanem a wattmérőt előszeretettel használó favoritok miatt is. Chris Froome vagy épp Tom Dumoulin nem klasszis háromhetes menő, de hála az új korszaknak, azzá válhattak. 

A wattmérő elősegíti a tökéletes teljesítménybeosztást, sosem mennek az úgynevezett "vörös zónába" a használói és kontrollálni tudják magukat, illetve a versenyüket, így redukálva minimálisra az "összeomlást" esélyét. Képzeljük csak el, hogy egy Chris Froome vagy Tom Dumoulin típusú versenyző egy 80-100 kilométeres összesített egyenkéntik esetében mekkora előnyre tehetnének szert a többiekkel szemben?

Ezt próbálják korrigálni a szervezők, ezért is vágták vissza ennyire a kronók hosszússágát. Tanultak a 2012-es esetből, mikor Bradley Wigginshez képest csak a saját csapattársa (Froome) tudott hat perces hátrányon belül maradni (összetett 4. helyezetet már 10 percen kívül volt). Következő évben még tettek egy halovány kísérletet, mikor 90 kilométer volt az időfutamok távja (65+25), de senki sem tudott 4 percen belüli eredményt produkálni a 21. szakasz végén Chris Froome-hoz képest. 

A másik indok a Sky (idéntől Ineos) taktikája, amely megölte az agresszív versenyzés lehetőségét. Az 1998-as versenyen Pantani azért tudott nyerni, mert folyamatos nyomás alatt tartotta a hegyekben Ullrichot. Ez manapság elképzelhetetlen lenne, ugyanis olyan erős csapattal érkeznek a britek a francia körversenyre, hogy képesek az emelkedőkön is végig dominálni és kontrollálni az esetleges támadásokat. 

Egy klasszikus hegyimenőnek ilyen csapattal szemben esélye sincsen, főleg, ha még időfutamok is vannak szép számmal. Mindent megpróbáltak már a fejesek, eggyel csökkentették a háromhetes körversenyen induló csapatok létszámát, de az sem segített. Felmerült 2018 októberében, hogy betiltják a wattmérőket, mivel megölte az agresszivitást, elsősorban a francia körversenyen.

Csapatidőfutamok halála?

Az egyenkéntik csökkenése mellett a csapatidőfutamok is háttérbe szorultak. A 70-es és 80-as években az aranykorát élte ez a szegmense az országúti kerékpárnak, de aztán szépen lassan eltűnt a palettáról. Érdekesség, hogy két korszakos versenyző ténykedése alatt volt utoljára kiemelten fontos a szervezők számára a csapatidőfutam: Miguel Indurain és Lance Armstrong.

ttchanges03.png

A diagramból látható, hogy mára elenyésző mennyiségben van jelen a csapatidőfutam a Tour de France-on, ha egyáltalán helyet kap. Szervezők is tisztában vannak vele, hogy nem éppen közönségcsalogató, másrészről pedig még komolyabb különbségekre tehetnek szert azok a csapatok, akiknek tagjai erősek az időfutamokban. Ezzel még nagyobb hátrányba kerülnének azok a csapatok, ahol az összetett menő és segítői, elsősorban hegyimenők.

A Sky a 2018-as Tour de France-on nyolc fővel is 50 másodperces előnyre tett szert a Movistarral szemben, ahol Nairo Quintana versenyzett. A Romain Bardet vezette AG2R 1 percnél is nagyobb hátránnyal ért be a britekhez képest. Mi történt volna, ha nem 28 kilométeres időfutamról van szó, hanem 60 kilométeresről? Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy 2015-ben eléggé jól teljesítettek a spanyolok, de azóta sokat gyengültek.

Jövőkép

Az időfutamok egyre mostohábban vannak kezelve a szervezők által. Ha sok lenne belőle, akkor az lenne a probléma, ha kevés, akkor az. Christian Prudhomme 2007-ben lett a Tour de France versenyigazgatója, azóta nem ment 100 kilométer fölé az egyenkénti időfutamok össztávja. A wattmérők korszakában erre egyre minimálisabb az esély, ugyanis nem szeretnék rögtön eldönteni a versenyt az első 10-14 szakasz után. 

Teljesen tisztában vannak vele, hogy ez megölné végképp a versenyt, mivel minimális esélye sem lenne meg a sárga trikó megszerzésére a Quintana vagy Bardet típusú versenyzőknek. Lehet azzal vádolni Prudhomme-ot, hogy kedvez hazája versenyzőinek - ebben van is igazság -, de ezzel csak próbálja tompítani a kialakult különbségeket. 

Amíg a wattmérők korszakát éljük, illetve olyan szupercsapatok vannak, mint az Ineos, addig ne reménykedjünk abban, hogy a Tour de France időfutamainak hossza szignifikánsan nőni fog. Akadhatnak majd kiemelkedő évek, mikor a szervezők szeretnének egy nagy csatát (Thomas - Dumoulin - Roglic - Froome?), de összességében ők a nézettséget tartják szem előtt, ahhoz pedig végig fent kell tartani az izgalmakat. 

Az 50 kilométer feletti egyéni indításosok egyre ritkábbak lesznek, mert akkor Quintana, Landa vagy épp Bardet végleg elszállna már idő előtt. Ahhoz, hogy ez a helyzet változzon, be kell szüntetni a wattmérőket a versenyeken. Felmerül a kérdés, hogy hasonlóan sztrájkra kerülne-e sor a versenyzők részéről, mint mikor a szervezők a rádiózás időszakos tiltásával próbálkoztak (két szakasz erejéig a 2009-es francia körversenyen)?

Az az időszak tehát végérvényesen elmúlni látszik, amikor évről évre 100 kilométer feletti egyenkénti időfutamok kaptak szerepet a Tour de France-on, ahol csapatkronókon 2-3 perceket osztottak ki egymásnak az összetett esélyesek 50-60 kilométer alatt. Jóval kiszámíthatóbbak lettek a kerékpárversenyek, ami nem feltétlenül jó egy olyan sportág esetén, amely 3-5 órás közvetítésekkel operál. 

Előbb vagy utóbb, de gyökeres változásokra lesz szükség, hogy megmaradjon az érdeklődés a nézők irányából, mert elsősorban miattuk maradhat fent ez a sportág. Ha őket nem tudják „kiszolgálni”, akkor óriási bajba kerülhet a kerékpár. Következő írásban erre teszek kísérletet, hogy egy alternatív jövőképet vázoljak fel, amely jó hatással lehetne a sportágra.