Meghúzódnak az árnyékban

Mario Cipollini, Alessandro Petacchi vagy épp Mark Cavendish. Legendás sprinterek, akik kapcsán nem szabad megfeledkezni a segítőkről sem. Azokról az emberekről, akik lehetővé teszik számukra, hogy egy hajrá végén learassák a babérokat. Mára elengedhetetlen szerepük lett egy jól megkomponált sprint esetében, de nem mindig volt ez így.

denmark_2010_st4_renshaw_wins.jpg

Kezdetek

A sprinterek a kerékpársport sztárjai. Rengeteg szakaszt nyernek, sikert sikerre halmoznak. Számtalan szupersztár került ki közülük, de a sikerekhez bizony csapatmunka is szükségeltetik. Ez talán jóval fontosabb, mint ahogyan gondolnánk. A kerékpározást az egyéni sportok közé sorolják, de ha odafigyelünk a részletekre, akkor rájöhetünk, sokkal több ennél. 

Az 1980-as évek második felétől került előtérbe a mezőnyhajrák tekintetében a csapattárs, vagyis felvezető fogalma. Nagy részben ez a Panasonic csapatának köszönhető, amit Peter Post alapított és amely dominánssá vált ebben az évtizedben. Megtörték a Sean Kelly egyeduralmát a Tour de France pontversenyét illetően, amit a jól felépített hajráiknak is köszönhettek.

Egy olyan korszak végfelé járunk, ahol még ad hoc jelleggel sprinteltek, nem voltak még ennyire előkészített hajrák, mint manapság. A Panasonic változtatott rajta, amivel a felvezető emberek fokozatosan váltak egyre fontosabbá. Az egyik úttörője volt ennek Jean-Paul van Poppel, aki egy kiváló holland sprinter volt, mégis beállt segítőnek Olaf Lüdwig mellé. A német ennek köszönhetően nyerte meg 1990-ben a Tour de France zöld trikóját. 

Jean-Paul van Poppel a 80-as évek meghatározó versenyzője volt. Szakaszokat nyert a Giro d'Italián és a Tour de France-on is. A már említett Panasonic csapatában pallérozódott, ahol megtanulhatta a felvezetés fontosságát. A holland nevéhez fűződik egy bizonyos Dylan Groenewegen felkarolása is. A Jumbo-Visma versenyzője 2015-ben került a Roompothoz, ahol van Poppel már sportigazgatóként tevékenykedett és fejlesztette honfitársa sprinter képességeit. Az év végére már mérvadó hajrákat tudott nyerni a holland tehetség.

A felvezető emberek szerepköre egyre elterjedtebb lett, kezdetben kiöregedett klasszisok álltak be a fiatal üstökösök elé, amolyan mentorként is szolgáltak. Guido Bontempi élen járt ebben. A Giro d'Italián 13 szakaszt nyert, mielőtt 31 évesen elvállalta Djamolidine Abdoujaparov zöld trikóhoz segítését az 1991-es francia körversenyen. A "Tashkenti Terminátor" később olyan felvezetőket kapott maga mellé, mint Davide Bramati vagy Mario Scirea. 

A kezdeti holland - belga dominancia után az olaszok tökéletesen megérezték ebben a "szakágban" a lehetőséget. Sorra kerültek ki közülük a jobbnál jobb felvezető emberek, ahogyan a rutinos rókák tanították be őket. Bontempi mellett érdemes kiemelni Giovanni Lombardit is. Ő azon szerencsés helyzetben volt, hogy a 90-es évek két meghatározó sprinterének is segíthetett a hajrákban. 

Lombardi kezdetben tehetséges sprinternek indult, majdnem megnyerte a pontversenyt az olasz háromhetes körversenyen, majd elkerült Németországba a Telekom csapatához. Ez meghatározó döntésnek bizonyult karrierje szempontjából, mert előbb Erik Zabelt segítette első helyhez a 1997-es zöld trikóért folyó versenyben, majd Mario Cipollini számított rá 2001-ben a Giro d'Italián. 

Ezzel el is érkeztünk ahhoz az emberhez, aki a felvezető emberekből a legjobban profitált: Mario Cipollini. Az olaszok legendája miatt vált kiemelten fontossá a segítői szerepkör. Miatta hoztak létre először egy sprinter vonatot, ahol csak érte dolgoznak a többiek és próbálják minél jobb helyzetbe hozni egy mezőnyhajrá esetén. Ők tették le a mostani hajrák alapköveit.

Cipollini domináns sprinter volt, de ez nem valósulhatott volna meg a segítői nélkül. Kezdetben Fabio Baldato volt a hű embere, akivel a Del Tongo majd a GB-MG Maglificio csapataiban is együtt tekert. Majd jött a Saeco, ahol összeállt a rettegett "Treno Rosso". A piros vonat letarolta a mezőnyt, az utolsó kilométereken hatalmas tempót mentek, amiből Cipollini az utolsó 200-300 méteren belül indult meg. 

A csúcspont a 2002-es zolderi világbajnokság volt, ahol az alábbi vonattal vágott neki a versenynek Mario Cipollini: Alessandro Petacchi, Paolo Bettini, Giovanni Lombardi Fabio Sacchi, Mario Scirea, Matteo Tosatto, Davide Bramati, Gianluca Bortolami, Danilo Di Luca, Luca Scinto és Daniele Nardello. Joggal nevezhetjük ezt minden idők legerősebb csapatának egy mezőnyhajrára!

Az olaszok tehát fel voltak vértezve mind sprinterekből, mind előkészítőkből. Cipollini után Alessandro Petacchi és a szintén legendás Fassa Bortolo vonat következett. Az olasz kerékpársport újfent aranykorát érte, domináltak a hajrákban. Az egyeduralom azonban nem tartott sokáig, mert a többi nemzet is elkezdte fejleszteni a versenyzőit ilyen téren. Ennyit a kezdetekről, de beszéljünk most már a felvezetők dolgáról!

Háttérbe húzódva

A mezőnyhajrák változásával egyre több szerepkör alakult ki a versenyzők körében. Míg a 90-es éveket megelőzően az esetek többségében egy nagyobb csoport esett be a hajrákra -olykor még csapattársak is sprinteltek egymás ellen -, addig ez az ezredforduló környékére fokozatosan változott és kialakultak a különböző feladatok a felvezető emberek számára. 

A mezőnyhajrákat megelőző hosszas felvezetések aranykora a 90-es évek második felétől a 2000-es évek végéig tartottak. Előfordult, hogy 6-8 ember segítette a kiemelt sprintert (ekkora számban Cipolliniért vagy Petacchiért dolgoztak elsősorban), felvezetés érdemi része pedig már 7-10 kilométerrel a befutó előtt megkezdődött. Ez mára redukálódott, nem meglepő, ha esetleg 1-3 fő segíti a sprinter dolgát, 4-6 felvezető esetén már luxusról beszélhetünk. 

Manapság kiemelt fontosságú lett az utolsó kilométeren való helyezkedés és felvezetői munka. Egyre több a gyors sprinter, akik az utolsó 150-200 méterre tartogatják az erejüket. Ezért is kerülhettek ennyire előtérbe a segítők. A helyezkedés önmagában már nem elég a végső sikerre, az ugyanis lutri. Lehetséges, hogy kiváló formában vagy, de ha nincsen megfelelő felvezető embered, akkor véletlenül olyan riválisra rakod a kereked, aki végül nem lesz tényező a hajrában. 

Ideális felvezetés az utolsó kilométerre úgy néz ki, hogy a sprinter előtt van két segítő. Az első elviszi körülbelül 400-600 méterig a csapattársait, majd jön a leggyorsabb felvezető, aki beillene egy közepes sprinternek. Neki az a feladata, hogy tökéletes pozícióban, illetve a sprinterének megfelelő tempóban adja át a cél előtt 150-200 méterre a hajrá megkezdésének lehetőségét. 

Kiemelten fontos az optimális szélárnyék, ez által pedig a csapat sprinterének jó erőbeosztása. Minél kevesebb felesleges manőver - amivel fogyhat az ereje -, annál kevesebb energiát pazarol el a hajrá előtt az első számú ember. A felvezetőknek kell egy olyan "csatornát" találniuk, amivel elvezethetik a kiemelt emberüket a hajráig. Az összhang elengedhetetlen, ugyanis ilyenkor sok versenyző igyekszik jó pozícióba kerülni, ezért is fontos, hogy el ne hagyjuk a sprinterüket. 

Christian Meier (Orica egykori felvezető embere): Egy jó felvezetőnek 1000 watt körüli teljesítményt kell leadni 30 másodpercen keresztül. 

Ez olykor valós probléma, még ha elsőre viccesen is hangzik. Az időjárási körülményekkel is kalkulálni kell, ugyanis oldal- vagy szembeszél esetén az időzítésen sok múlhat, nem szabad kapkodni. Ezt mind a felvezetők érzik, mikor érdemes megkezdeni a tempónövelést. Az időzítés kapcsán megemlítendő, hogy nem mindegy, egy csapat mikor áll a mezőny élére. 

Ha túl korán, akkor megvan a veszélye, hogy elfáradnak a sprint érdemi része előtt. Túl késői reagálás esetén nagy erőt kell kifejteni mind a felvezetőknek, mind a sprinternek, hogy a mezőny elejére kerüljenek. A sprintek felvezetése tehát egyre inkább kitolódik az utolsó 1-2 kilométerre, így felértékelődött a Tony Martinhoz hasonló kiváló időfutammenők munkája a hajrák előtt. Régebben elengedhetetlen volt egy hosszas felvezetés során, de mostanra átalakult a szerepkörük.

Mivel a háromhetes körversenyeken nyolc főben maximalizálták a csapatokból résztvevő versenyzők számát, ezért a sportigazgatók is jóval körültekintőbbek, kiket nevezzenek. Gyakorlatilag "kötelezővé" vált egy olyan versenyző, akivel lehet az összetettben is számolni, illetve 1-2 olyan, akire rá lehet bízni a szökéseket. Nincsenek már olyan csapatok, akik csakis egy kiemelt sprinterre építik a versenyeiken a taktikájukat. Ez az időszak megszűnt, hozzájárulva a felvezető emberek csökkenéséhez a csapaton belül. 

Az ideális vonat az esetek többségében három főben határozható meg. A jelenkor legnagyobb sztárjainak felvezetői ennek eleget is tesznek. Elég csak megnézni Elia Viviani vonatát, aki előtt közvetlenül Fabio Sabatini készíti elő a hajrát, míg a dán Michael Morkov megy tempót 500-600 méteren keresztül. Hasonló a helyzet Dylan Groenewegen esetében is, akit Mike Teunissen segít, illetve Amund Grondahl Jansen. 

Ezek a vonatok összeszokottak. Régebben egy-egy nagyobb versenyre álltak össze, mostanra már gyakorlatilag az egész évet együtt versenyzik végig. Groenewegen és az említett duó idén 24 versenynapot készült együtt a francia körversenyre. Ebből 14 ért véget mezőnyhajrával, amiből Groenewegen 9-et tudott megnyerni. Az összeszokottság aranyat érhet. 

A szakaszok és a befutók feltérképezése szintén fontos részét képezi a csapatok felkészülésének egy hajrá előtt. Bizonyos versenyek előtt megoldható a pályabejárás is, de olykor csak a térkép segítségével tájékozódhatnak a versenyzők a rajtot megelőzően. Minden kanyarnak és körforgalomnak jelentősége van, mert egy hiba végzetes lehet.

De mi történik akkor, ha elveszíti egy vonat a sprinterét? Erre láthattunk például rögtön a Tour de France idei első szakaszán. Dylan Groenewegen bukása után kisebb kavarodás volt a mezőnyben. A legerősebb vonattal rendelkező Quick Step elhagyta Elia Vivianit, akire a hajrájukat hegyezték ki. Az olasz hiába volt formában (azóta már nyert is mezőnyhajrát), mégsem tudott odaérni a dobogóra. 

leadoutman01.png

Jól látható, hogy 2 kilométerrel a vége előtt még egyben volt a belgák vonata. Alaphilippe ment tempót, mögötte Morkov majd Richeze, míg Viviani ideális pozícióban a negyedik helyen. Tökéletes felvezetés eddig, amit maximálisan kontrollál a Quick Step. 

Dylan Groenewegen bukása közvetlenül érintette Vivianit, mégis leszakadt az olasz sprinter a vonatáról. Ez elsősorban Maximiliano Richeze hibája, aki elvesztette az emberét. A céltól 700-800 méterre szét is esett a Quick Step vonata, Asgreen és Morkov is rádiózott, nem találták az emberüket. 

leadoutman02.png

Morkov tekinget hátra Richeze irányába, aki keresi Vivianit, mindezt 785 méterrel a vége előtt. Viviani be van zárva, borzalmas pozícióban, csapata pedig szanaszét hullott. Ilyen egy rossz felvezetés. 

Viviani saját magára volt utalva ezek után. A mindezek ellenére bravúrosnak mondható 9. helye annak köszönhető, hogy pályás múlttal rendelkezik, ez által jól manőverezik ilyen hajráknál. Elsőre ez pocsék eredmény lenne tőle, de egy ilyen felvezetés után ez a teljesítmény nem meglepő. Itt mutatkozott meg, hogy mennyire fontos az összeszokottság egy csapaton belül. 

Elia Viviani 2018-tól a Quick Step versenyzője. Maximiliano Richeze korunk egyik, ha nem legjobb felvezetője, míg Michael Morkov kiváló tempómenő, tökéletes első opció az utolsó kilométeren belül. Ez a hármas azonban másfél év alatt mindössze 15 versenynapot teljesített együtt, azt is elmúlt négy hónap során. Hiába nyertek szakaszokat, mégsem értették meg egymást ebben a helyzetben.

Az összeszokottság elengedhetetlen tényező lett a sprinterek és a felvezetőik számára. Amikor a másodperc tört része alatt kell dönteni, irányt váltani, mindezt hatalmas tempónál, akkor csak a megfelelő felvezető ember segíthet hozzá a sikerhez. Ezért is van az, hogy a sprinterek egy esetleges csapatváltás esetén viszik magukkal az "embereiket". 

Megbízhatóság

Az egyik legismertebb duó a Mark Cavendish - Mark Renshaw volt. Az ausztrál Renshaw kezdetben Thor Hushovd segítője volt, majd Cavendish mellé szegődött. Kilenc éven át segítette Renshaw a britek sztárját, aki ezen idő alatt 29 szakaszt nyert meg háromhetes körversenyeken. Tökéletesen ismerték egymást, Renshaw önmagában is megállta volna helyét a hajrákban, de így legyőzhetetlen párost alkottak. Három csapatnál szerepeltek együtt.

Érdemes kiemelni André Greipel és Gregory Henderson "társulását". A nyolc év alatt 27 World Tour szakaszgyőzelemhez segítette hozzá Henderson a német óriást, miután 2016-ban távozott a belga csapattól, André Greipel teljesítménye visszaesett utána. Sokan ezt a kornak tudják be, de ez nem teljesen fedi a valóságot. Felmerül tehát a kérdés, hogy mennyire fontos egy jó felvezető ember?

Erről Alexander Kristoff tudna leginkább mesélni. A norvég sprintert sokáig elkerülték a sikerek. Első World Tour szakaszát 26 évesen nyerte, ekkor kezdték elismerni a benne rejlő tehetséget. Ekkor már második éve tekert egy csapatban Luca Paolinivel, de rendre más-más versenyeken indították őket, jóformán csak a pavés egynaposok alkalmával kerültek össze. 

Ha nincs a 2014-es Milano - Sanremo, akkor sosem derül ki, mennyire jó valójában a norvég bringás. Ekkor ugyanis Luca Paolinivel karöltve a zord időjárási körülmények között learatták a babérokat. Mind Kristoff, mind Paolini számára feküdt az esős és hideg milánói befutó, ahol Paolini 1,5 kilométerrel (!!) a vége előtt élre állt. Egy olyan mezőnyben, ahol ott volt Mark Cavendish, Peter Sagan és André Greipel. 

Paolini óriási tempót ment, többiek pedig képtelen voltak az élre állni, de ilyen körülmények között nem is nagyon vágytak rá. Az utolsó 500 méterre elfáradt az olasz, de Kristoff megnyerte még így is a hajrát. Ezek után változott Paolini versenynaptára, indult a Tour de France-on, amivel két szakaszgyőzelemhez segítette a norvégot. Következő évben azonban eltiltották az olaszt, aki visszavonult.

Alexander Kristoff teljesítménye visszaesett (ez nem csak ennek tudható be, de nagy százalékban hozzájárult), legközelebb csak négy év elteltével tudott háromhetesen szakaszt nyerni, míg World Tour szinten csak egy győzelemre futotta kétéves periódus alatt. A felvezető emberek tehát létfontosságúak a sprinterek életében és ez manapság sincsen másképp. 

Fernando Gavíria csapatot váltott 2019-re, de csak egy évig bírta a segítője, Maximiliano Richeze nélkül. Az argentin jövőre már az UAE-ben szerepel Gavíria mellett. A kolumbiai 24 szakaszgyőzelmet köszönhet neki a kétéves együttműködésük alatt. Richeze nélkül idén mindössze 4 etapot tudott nyerni Gavíria.

Hasonló ügylet volt az elmúlt évből Caleb Ewan viharos csapatváltása is. Az Oricát hagyta ott, de kikötése volt, hogy Roger Kluge is mehessen vele. A német 2017-ben került az ausztrál gárdához. Első közös versenyükön Ewan 4 szakaszt nyert. A három év alatt 13 World Tour győzelmet köszönhet a német felvezető emberének. Az ausztrál versenyzőnek nem kell bajlódnia annyit a helyezkedéssel, mert Kluge sok esetben kihúzza a bajból. 

Manapság a német segítők kezdik betölteni az olaszok szerepét, Rick Zabel inkább ilyen téren állja meg a helyét, de érdemes kiemelni Rüdiger Seliget is. A Bora versenyzője már két éve Pascal Ackermann csapattársa, de a munka érdemi része egy évvel ezelőtt kezdődött. Akkor egy svájci World Tour versenyen diadalmaskodott Ackermann, azóta 15 győzelemnél jár, amiből hetet a legmagasabb szinten ért el Selig segítségével. Övék a jövő!

Lehetne még sorolni napestig a kiváló felvezető embereket, de az biztos, hogy nélkülözhetetlen a munkájuk és ezt tudják a sprinterek is, ezért ragaszkodnak hozzájuk. Ha találnak egy megfelelő segítőt, akkor azért tűzbe teszik a kezüket, tudván, hogy hosszútávon biztosíthatja számukra a sikereket, ha optimális az együttműködés és jól sikerül a felkészülésük!